"Jövőkutatás" közvélemény-kutatással

Korábbi írásomban a technológiai szingularitást jártam körbe. Ami a jóslatokat illeti, annál többet nem nagyon lehet tenni, mint amit Kurzweil jósol az exponenciális trendek alapján. Írásomat ott fejeztem be, hogy ezt lehet kritizálni, de ha ettől nagy eltérés lenne, vagy véget érne az exponenciális fejlődés, annak véleményem szerint nem technikai akadálya lenne, hanem olyan külső körülmény, ami az egész technikai civilizációt vetné vissza drasztikusan, veszélyeztetve akár a létünket is.

Az emberiség szempontjából fontos kérdés tehát az, hogy elkerülhető-e egy ilyen válság a mesterséges intelligencia megjelenése előtt, és persze az is, hogy a mesterséges intelligencia nem okoz-e ilyen válságot. Egy ilyen válság bekövetkezését és annak dátumát megjósolni szintén lehetetlen, viszont nagyon érdekes az, hogy mi erről az emberek véleménye. Ismerőseim körében végezten nem reprezentatív felmérést. A kérdés az volt, hogy mit gondolnak, milyen időrendi sorrendben fognak bekövetkezni az alábbi események az emberiség történetében, vagy bekövetkeznek-e egyáltalán valamikor?

1. Technikailag és gazdaságilag is életképes fúziós reaktor(ok) létrehozása, amely(ek) szinte korlátlanul biztosítanak olcsó és tiszta (nem környezetszennyező) energiaforrást az emberiségnek.
2. Valódi mesterséges intelligencia megalkotása, amely erőforrásbeli előnye révén (például bővíthető vagy hálózatba köthető memóriakapacitás, érzékelők sokfélesége és kifinomultsága, stb.) képes meghaladni az emberi intelligenciát.
3. Az emberiség létszámát és/vagy életminőségét drasztikusan visszavető globális katasztrófa a bolygón (klímakatasztrófa, világháború, halálos vírus okozta világméretű járvány, olajválság, stb.)

Majdnem 40 ember válaszolt. Többségük magas végzettségű, műszaki érdeklődésű, tájékozott ember, de nem szakértő. A válaszok szinte minden variációt lefedtek. Az alábbiakban láthatjuk, hogy melyik variációt hányan választották. Az eseményeket jelölő betűk (A: fúziós energia, B: MI, C: válság) sorrendje az időbeli sorrendet reprezentálja, zárójelben pedig azok az események szerepelnek, amik a válaszadó szerint soha nem következnek be.

• ABC 4.5
• ACB 1
• BAC 5 /MI → fúzió → válság/
• BCA 3
• CAB 4
• CBA 6 /válság → MI → fúzió/

• BC (A) 2
• CB (A) 2
• AC (B) 2
• CA (B) 3.5 /válság → fúzió, MI soha/
• AB (C) 1.5
• BA (C) 0

• A (BC) 0
• B (AC) 0
• C (AB) 1.5
• (ABC) 0

A válaszadók 81.6%-a szerint lesz mesterséges intelligencia, és 93% szerint lesz nagy válság. Ahhoz kevés az adat, hogy az egymástól való függőségeket is jellemezzük, azonban a válaszadók többsége szerint (54%) inkább a válság lesz előbb. A válaszadók 35%-a szerint a válság után már nem lesz MI, vagyis úgy tartják, hogy az MI-t nem lehet elérni, vagy túl drasztikus lesz a válság.

A válaszadók összessége szerint a válság inkább az említett technikai vívmányok előtt, mint utánuk következik be. A válaszadók optimisták a válságot illetően, ugyanis összegezve a válaszokat azt kapjuk, hogy 91% annak a valószínűsége, hogyha a válság előbb van, akkor utánna még bekövetkezik legalább az egyik technikai vívmány. Azt is láthatjuk, hogy a közvélekedés szerint ha valamelyik technikai vívmány (A vagy B) nem történik meg, akkor inkább MI nem lesz, de ha bekövetkezik, akkor inkább előbb, mint a fúzió.

Hálás köszönet mindenkinek, aki részt vett a felmérésben. És külön köszönet azoknak, akik a kérdőívben szereplő kérdésen kívül részletesebben is megosztották véleményüket valamely témával kapcsolatban. Nagyon sok érdekes gondolatot ismerhettem meg. Ha valaki az eredmények fényében még hozzá szólna a témához, szívesen veszem itt a megjegyzéseknél.

A technológiai szingularitás

Technológiai szingularitásnak nevezzük a mesterséges intelligencia esetleges megalkotása után létrejövő technikai fejlődésnek azt a véges időn belül bekövetkező szinguláris pontját, amikor az emberi intelligencia és technika felfoghatatlan mértékben válna túlhaladottá. Ez a feltételezett intelligenciarobbanás azon alapszik, hogy egy biológiai korlátoktól mentes emberi szintű mesterséges intelligencia, amely önmagát szabadon tudja fejleszteni, a visszacsatolás miatt véges idő alatt tudna magának lényegében akármilyen nagy számítási teljesítményt fejleszteni.

Gondoljunk végig, hogy mi történne akkor, ha a kutatást emberek helyett már az emberi gondolkodást teljes mértékben helyettesíteni képes intelligens gépek végeznék, amik egyúttal maguk is kutatások és fejlesztések tárgyai, azaz elviekben memóriájuk tovább bővíthető, algoritmusaik hatékonysága és sebessége növelhető, számuk sokszorozható, energiafelhasználásuk csökkenthető, és így tovább. Ha korábban az embereknek a technikai fejlődés által például két évente sikerült a számítási teljesítményt megduplázniuk, akkor az őket helyettesítő gépeknek is ennyire lesz szükségük kezdetben. A második év után azonban a megnövelt számítási teljesítménnyel rendelkező gépeknek fele ennyi idő is elég lesz az újabb duplázáshoz, a rákövetkező gépgenerációnak pedig ennek a fele, és így tovább.

Az ultraintelligens gépek tehát hamar maguk mögött hagynák az ember intelligenciáját, emiatt az ultraintelligens gép lenne az utolsó találmány, amit az embernek létre kéne hoznia. Így fogalmazott I. J. Good már 1965-ben. Raymond Kurzweil közismert jövőkutató, feltaláló és mesterséges intelligencia kutató A spirituális gépek kora és A szingularitás küszöbén című könyvek szerzője a szingularitás elérését 2045-re jósolja. A dátum relatíve közelinek tűnik, de Kurzweil szerint ez a fejlődés érzékelésének lineáris ütemű illúziója miatt van, miközben a valóságos fejlődés exponenciális ütemű. Ennek megfelelően a 21. században nem 100 évnyi, hanem a jelenlegi ütemben mérve, 20000 évnyi fejlődést fogunk megtapasztalni.

Kurzweil jóslatának alapja az exponenciális ütemű fejlődés, ez vezethet viszonylag rövid időn belül a mesterséges intelligencia és a szingularitás eléréséhez. Ilyen exponenciális fejlődést tapasztalunk a technika számos területén. A legismertebb a Moore-törvény, amely szerint az integrált áramkörök összetettsége 18 hónaponként megduplázódik. De hasonló exponenciális ütemű fejlődés érvényes a számítási sebességre, vagy a chipek méretére is. Nagyjából évtizedenként minden lineáris méret a negyedére csökken. Az exponenciális javulás továbbá érvényes egységnyi költségre vonatkoztatva is, vagyis mindent egybevéve exponenciálisan nő az egy dollárra jutó számítási kapacitás.

Egyesek ellenvetése lehet, hogy a fejlődésnek fizikai korlátai vannak, de Kurzweil rámutat arra, hogy ettől nagyon távol vagyunk. Egy adott technikai megoldásra persze mindig érvényesek a fizikai korlátok, de a fejlődés során újabb és újabb technikai megoldások kerülnek elő. A fenti exponenciális ütemű fejlődés különféle technológiákon és paradigmákon kersztül érvényes, lásd ábra. Sőt Kurzweil amellett érvel, hogy igazából még az exponenciális kitevője is exponenciálisan növekszik, tehát a fejlődés még ennél is gyorsabb lesz, lásd a felfele görbülő trendet a logaritmikus ábrán. Személy szerint egyébként abból, hogy nincsenek olyan technológiai ugrások, amik nem illeszkednek a trendbe, azt a következtetést vonom le, hogy amíg nincsenek fizikai korlátok, addig a trend hajtórugója valójábana a gazdasági fejlődés, ami mindig ki fogja termelni az újabb megoldásokat.

Mások ellenvetése az lehet, hogy bár nő a számtási kapacitás, az intelligencia megjelenése minőségi változást feltételez. Mi van akkor, ha a hardver exponenciálisan fejlődik, de ezt a szoftverről nem mondhatjuk el? Ez utóbbi fejlődését valóban nehéz kvantifikálni, de ugyancsak Kurzweil becsli a szoftverfejlesztés produktivitásának megkettőződési idejét, mégpedig körülbelül hat évre. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy nincs is szükség ultraokos szoftvert kitalálni. Ha az emberi agy által végzett algoritmusoknál tudunk majd jobbat alkotni, az persze előnyös, de abban az esetben, ha csak lemásoljuk szolgaian az emberi agyat, vagyis szimuláljuk a működését neuronális szinten, az is elegendő. Lényegében ebből a célból indították mostanában a hatalmas költségvetésű amerikai és európai agykutatási projekteket.

Az exponenciális fejlődés pedig az agykutatásra is elmondható. A képalkotó eszközök tér- és időbeli felbontása évente megduplázódik nem invazív és invazív eljárásokra egyaránt. A képalkotás sávszélessége, az ár-teljesítmény arány és a képrekonstrukció sebessége szintén exponenciálisan javul az idővel. Az agyból szerzett információk adatbázisának nagysága szintén duplázódik évente, a tudományterületen dolgozó tudósok számáról már nem is beszélve.

A szingularitáskritikák három csoportra oszthatók. Egyesek megkérdőjelezik az exponenciális trendek jövőre való kivetíthetőségét. Erről már beszéltünk, de ha nem is lenne pontos az exponenciális becslés, véleményem szerint legfeljebb pár évtized tévedést okozhat. Mások az emberivel egyenértékű mesterséges intelligencia létrehozásának lehetőségében kételkednek, ők valószínűleg azt feltételezik, hogy az agy több, mint a fizikai törvények által leírható objektum. Szintén mások, bár úgy hiszik, hogy a szingularitás lehetséges, azt veszélyesnek és elkerülendőnek tartják, bár én azt gondolom a technikai fejlődést mesterségesen megakadályozni nem lehet. Kurtzweil azonban amellett is érvel, hogy a mesterséges intelligencia eljövetele, nem egy szeparáltan alkotott gép formájában jön el, hanem mi magunk fogunk fokozatosan átalakulni, a nanotechnológia és biotechnológia segítségével. Ilyen forgatókönyv mellett pedig csak az a kérdés, hogy kell-e majd magunktól félnünk.

Azt gondolom azonban, hogy végeredményben a legfőbb akadály egyáltalán nem technikai jellegű. Az a kérdés, hogy ez az egész bekövetkezik-e azelőtt, mint hogy az egész emberiség jelentős válságba kerülne, amely jelentősen visszaveti a technikai civilizációt és akár túlélésünket is veszélyezteti. Gondolhatunk itt például globális klíma katasztrófára, világháborúra, gazdasági válságokra, vagy világméretű járványokra, melyek mindegyikének reális veszélye van.

Melyik szín a nehezebb?

Kicsit furcsán hangozhat a kérdés, nem kell azonban szinesztéziásnak lenni ahhoz, hogy a színekhez súlyérzetet társítsunk. Bárki számára ismerős lehet, hogy amikor ránéz egy képre, akkor úgy érzi van egy súlypontja. Ezt az érzettársítást az építészetben is, főleg a belsőépítészetben, régóta figyelembe veszik. Mivel a sötétebb színeket nagyobb tömegűnek érezzük a világosabbakat pedig könnyebbeknek, ezért az előbbiek a fejünk fölött nyomott érzetet keltenek, ha alattuk világosabb színek kapnak helyet. Gondoljunk el egy falat, ami derékmagasságig világos derékmagasság fölött pedig sötétre van festve. Egy ilyen fal mellett azt éreznénk, hogy ránk akar dőlni. Tudományos igényességgel elsőként E. Bullough vizsgálta ezt a jelenséget az 1900-as évek legelején.

De miből fakadhat az, hogy a sötét színekhez nagyobb tömeget asszociálunk? Ennek valószínűleg egyszerű oka van, megtanultuk ugyanis azt, hogy a megvilágítás általában felülről érkezik, vagyis a világos van fent, a sötét, vagyis az árnyék lent. Ezt a tapasztalatot tudat alatt alkalmazzuk, amikor többféleképpen értelmezhető képeket vagy képelemeket automatikusan úgy értelmezünk, hogy feltételezzük azt, hogy a világosabb részek felülről kapják a fényt. Ez a helyzet például egy korábbi írásomban már említett optikai illúziónál, Bajcsy-Zsilinszky homorú alakja esetében, amit a Deák-téren láthatunk. Az alábbi sajtos tallér részlet is egy jó példa. Ha a tallérról készült képrészletet fejjel lefelé fordítjuk, akkor a mélyedések kitüremkedésnek látszanak. De ezt az ambivalenciát soha nem érzékeljük a valóságban, amikor a tallért teljes egészében látjuk és felismerhető.

Az a tapasztalat, hogy telített színek esetében a spektrális világosság a döntő, színeken belül pedig a világosság számít, ami a súlyérzetünket befolyásolja. Ezekre a tapasztalatokra épül a csomagolások színkódja is, például a csökkentett zsírtartalmú tej általában világos kék, vagy pasztel színű csomagolásban, a magas zsírtartalmú pedig sötét piros dobozban kerül forgalomba.

Eddig azonban csak a látvány érzetéről beszéltünk, felmerül a kérdés, hogy a szín a valódi súlyérzékelésünket is befolyásolja-e fizikai interakció esetén. Kiderül, hogy igen, azaz ugyanolyan tömegű és térfogatú objektumokat eltérő színű csomagolópapírba csomagolva eltérő nehézségűnek fogjuk érzékelni. Sőt a színek még a térfogat és a hőmérséklet érzékelésére is hatással vannak. Ez utóbbinál azonban egy érdekes paradox jelenséget figyelhetünk meg, ami hasonló a korábban már ismertetett Charpentier-illúzióhoz, nevezetesen az tapasztalható, hogy azonos hőmérsékletű objektumok közül a piros hidegebbnek tűnik, mint a kék, pedig nyilvánvalóan a piroshoz társítjuk a forróságot.

Irodalom:

Bullough: On the apparent heaviness of colours (1907)
Monroe: The apparent weight of color and correlated phenomena (1925)
Gundlach & Macoubrey: The effect of color on apparent size (1931)
Payne: Apparent weight as a function of color (1958)
Wright: The influence of hue, lightness, and saturation on apparent warmth and weight (1962)
Pinkerton & Humphrey: The apparent heaviness of colours (1974)
Ho et al.: Combining colour and temperature: A blue object is more likely to be judged as warm than a red object (2014)

Ön racionálisan gondolkodik?

Még mielőtt a kedves látogató tovább olvasná a bejegyzést, gondolkodjék el az alábbi két feladaton, és próbálja megválaszolni a kérdéseket.

1) A kártyák egyik oldalán egy szám van, a másik oldaluk pedig színes. Hány kártyát kell megfordítani ahhoz, hogy ellenőrizzük azt az állítást, hogy minden páros kártya hátoldala kék?

2) Anna ajándékot adott Bélának, Béla pedig Cecilnek. Anna házas, Cecil azonban nem házas. Kapott-e nem házas személy házastól ajándékot? Esetleg nem eldönthető a kérdés?

Az első az ún. Wason-teszt vagy négykártya-probléma. Kutatások szerint a tesztet kitöltők mindössze tíz százaléka válaszol helyesen. Azonban sokkal nagyobb arányban adnak helyes választ, ha a kérdést hétköznapi kontextusba helyezik, például ellenőrizni kell, hogy egyik kiskorú sem ivott alkoholt, és a kártyák egyik oldalán italok vannak, a másik oldalán pedig életkorok.

A feladat helyes megoldása egyébként az, hogy a nyolcast és a zöld hátlapú kártyát kell megfordítani. Sokan azt gondolják, hogy a kéket meg kell fordítani, pedig teljesen mindegy, hogy annak mi van a másik oldalán, mert egyik eset sem cáfolná az állítást, a zöldet viszont meg kell fordítani, mert ha páros szám lenne a másik oldalon, akkor az cáfolná az állítást. A második feladatnál sokan eldönthetetlennek tartják a kérdést, pedig két eset lehetséges, Béla vagy házas vagy nem, és mindkét esetben teljesül, hogy nem házas személy házastól kap ajándékot.

A fenti feladatokban az a közös, hogy a többség eljut egy látszólagos megoldáshoz, amiről tévesen azt hiszi, hogy jó megoldás. Az emberek nagy többsége nem képes ellenőrizni saját magát, és elemezni az összes lehetséges esetet. Ha valaki már töltött ki IQ-tesztet, akkor emlékezhet rá, hogy ott tipikusan nem ilyen feladatok vannak, ha az IQ-teszt egyik feladatáról azt gondoljuk, hogy megoldottuk, akkor valóban számíthatunk arra, hogy jó lesz a megoldásunk, csak az a lényeg, hogy milyen gyorsan jöttünk rá. Az IQ tehát más képességeket mér, mint amik a fenti feladatok megoldásához szükségesek, és ténylegesen ki is mutatható, hogy az IQ kevéssé befolyásolja azt, hogy ki tudja a fenti feladatokat helyesen megoldani. Ebből az is következik, hogy aki intelligens, az nem feltétlenül tud helyes és racionális döntéseket hozni, ez pedig igen nagy probléma egyes befolyásos pénzügyi pozíciók esetében, sőt egyesek szerint hasonló okok miatt tört ki a gazdasági válság is, ezért nem csoda, hogy komoly pénzösszegeket áldoznak arra, hogy kidolgozzanak olyan ún. RQ-teszteket, amik a racionális gondolkodás mérésére szolgálnak.

Az IQ-tesztekkel mérhető intelligenciának nevezett dologról megmutatható, hogy függ az örökölt génjeinktől, a táplálkozástól, az oktatástól és a rövid távú memóriánktól is. Az RQ-teszt kidolgozásának legnagyobb élharcosa Keith Stanovich, aki szerint az RQ-nak a kognitív elfogultság átlépésének képességét kell értékelnie. Az evolúció során kialakultak olyan intuitív mechanizmusok, amik segítenek komplex szituációk értékelésében anélkül, hogy tudatosítani tudnánk a következtetéseinket, így a mindennapi életben nagyon gyakran a megérzéseinket használjuk, sőt ezzel még a matematikusok is így vannak, ami azonban azzal jár, hogy információkat torzítunk és néha tévedünk. Az magas RQ-szint azt jelenti, hogy az illető ismeri saját tudásának határait.

Leghosszabb illegális sakkfeladvány

Bláthy Ottó Titusz (1860-1939) MTA tiszteletbeli tag, szabadalmainak száma meghaladja a százat. Legjelentősebb találmánya a Zipernowsky Károllyal és Déri Miksával közösen megalkotott transzformátor. De említhetnénk a ma használatos fogyasztásmérőket is, melyek az általa feltalált készülék elvén működnek, vagy a háromfázisú generátort. Vízturbinás generátorok állórészében alkalmazott, ún. tört horonyszámú tekercseléséért 1900-ban a párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. A Magyar Autóklub alelnöke volt, autóversenyek bírálóbizottsági tagja. Szülővárosában, Tatán, szakközépiskola, szobor és emléktábla őrzi emlékét.

Kevesen tudják azonban, hogy a fizikai pályafutásánál sokkal többre tartotta soklépéses sakkfeladványait. Nagyszerű fejszámoló és sakkozó volt, egy időben a Magyar Sakkszövetség elnöke. Sokáig övé volt a világ leghosszabb legális sakkfeladványa, és ma is ő tartja a rekordot 292 lépéses illegális sakkfeladványával. Az illegális azt jelenti, hogy az állás szabályos játszma során nem jöhet létre. A szóba forgó feladvány alább látható. Illegalitása abból következik, hogy a fehér gyalogok több ütés árán kerülhettek volna csak a jelenlegi helyükre, mint amennyi sötét bábú hiányzik a tábláról. Annak ellenére, hogy a feladvány lépésszáma meglehetősen nagy, érdemes elgondolkodni a megoldáson, hiszen nem feltétlenül a feladvány nehéz, hanem a megalkotásának módja volt furfangos. A táblán fent van a két vezér és két fekete huszár. Mint minden feladványban a fehér kezd (övé az alsó térfél) és feladata a mattadás.