Kicsit furcsán hangozhat a kérdés, nem kell azonban szinesztéziásnak lenni ahhoz, hogy a színekhez súlyérzetet társítsunk. Bárki számára ismerős lehet, hogy amikor ránéz egy képre, akkor úgy érzi van egy súlypontja. Ezt az érzettársítást az építészetben is, főleg a belsőépítészetben, régóta figyelembe veszik. Mivel a sötétebb színeket nagyobb tömegűnek érezzük a világosabbakat pedig könnyebbeknek, ezért az előbbiek a fejünk fölött nyomott érzetet keltenek, ha alattuk világosabb színek kapnak helyet. Gondoljunk el egy falat, ami derékmagasságig világos derékmagasság fölött pedig sötétre van festve. Egy ilyen fal mellett azt éreznénk, hogy ránk akar dőlni. Tudományos igényességgel elsőként E. Bullough vizsgálta ezt a jelenséget az 1900-as évek legelején.
De miből fakadhat az, hogy a sötét színekhez nagyobb tömeget asszociálunk? Ennek valószínűleg egyszerű oka van, megtanultuk ugyanis azt, hogy a megvilágítás általában felülről érkezik, vagyis a világos van fent, a sötét, vagyis az árnyék lent. Ezt a tapasztalatot tudat alatt alkalmazzuk, amikor többféleképpen értelmezhető képeket vagy képelemeket automatikusan úgy értelmezünk, hogy feltételezzük azt, hogy a világosabb részek felülről kapják a fényt. Ez a helyzet például egy korábbi írásomban már említett optikai illúziónál, Bajcsy-Zsilinszky homorú alakja esetében, amit a Deák-téren láthatunk. Az alábbi sajtos tallér részlet is egy jó példa. Ha a tallérról készült képrészletet fejjel lefelé fordítjuk, akkor a mélyedések kitüremkedésnek látszanak. De ezt az ambivalenciát soha nem érzékeljük a valóságban, amikor a tallért teljes egészében látjuk és felismerhető.
Az a tapasztalat, hogy telített színek esetében a spektrális világosság a döntő, színeken belül pedig a világosság számít, ami a súlyérzetünket befolyásolja. Ezekre a tapasztalatokra épül a csomagolások színkódja is, például a csökkentett zsírtartalmú tej általában világos kék, vagy pasztel színű csomagolásban, a magas zsírtartalmú pedig sötét piros dobozban kerül forgalomba.
Eddig azonban csak a látvány érzetéről beszéltünk, felmerül a kérdés, hogy a szín a valódi súlyérzékelésünket is befolyásolja-e fizikai interakció esetén. Kiderül, hogy igen, azaz ugyanolyan tömegű és térfogatú objektumokat eltérő színű csomagolópapírba csomagolva eltérő nehézségűnek fogjuk érzékelni. Sőt a színek még a térfogat és a hőmérséklet érzékelésére is hatással vannak. Ez utóbbinál azonban egy érdekes paradox jelenséget figyelhetünk meg, ami hasonló a korábban már ismertetett Charpentier-illúzióhoz, nevezetesen az tapasztalható, hogy azonos hőmérsékletű objektumok közül a piros hidegebbnek tűnik, mint a kék, pedig nyilvánvalóan a piroshoz társítjuk a forróságot.
Irodalom:
Bullough: On the apparent heaviness of colours (1907)
Monroe: The apparent weight of color and correlated phenomena (1925)
Gundlach & Macoubrey: The effect of color on apparent size (1931)
Payne: Apparent weight as a function of color (1958)
Wright: The influence of hue, lightness, and saturation on apparent warmth and weight (1962)
Pinkerton & Humphrey: The apparent heaviness of colours (1974)
Ho et al.: Combining colour and temperature: A blue object is more likely to be judged as warm than a red object (2014)
Es a piros-kek homerseklet-kulonbsegre nincs valamilyen magyarazat, mint a sulyokra az arnyakokkal?
VálaszTörlésAz előbbi az intuíciónknak megfelelő, míg az utóbbi egy paradox dolognak tűnik, mert azt várjuk, hogy az agy felhasználva az előzetes elvárásból és az aktuális érzékelésből származó információt, a kettőt viszonylag hatékonyan tudja kombinálni, de semmiképpen sem pont az ellenkező irányba torzítja becslését. A szín és hőmérséklet kombinációja tehát a Charpentier-illúzióhoz hasonló ún. anti-Bayesiánus paradox jelenség, amiről korábbi cikkemben már írtam, lásd Melyik nehezebb: egy kiló tollpihe, vagy egy kiló ólom? A kérdésed pedig nagyon aktuális, mert ez utóbbi problémára 1891 óta nem született kielégítő magyarázat, de éppen az idén jelent meg egy lehetséges Bayesiánus modellen alapuló megoldás: The size-weight illusion is not anti-Bayesian after all: a unifying Bayesian account (Peters et al. 2016). Volt már korábban is magyarázat, amit aztán cáfoltak, így lehetséges, hogy ennek is ez lesz a sorsa, de a modellük lényege röviden az alábbi. Azt feltételezik, hogy a térfogat vizuális és a súly haptikus becslén kívül az agyunkban reprezentálódik a sűrűség is, mint köztes változó, de nem folytonosan, hanem diszkréten. A megoldásuk szerint először azt becsüljük meg, hogy a két test sűrűsége egyforma-e, vagy az egyik nagyobb sűrűségű-e, mint a másik. Miután a haptikus érzékelés után annak a valószínűsége nagyobb, hogy a kisebb térfogatú a sűrűbb, így a továbbiakban már ezen kategória sűrűségre vonatkozó prior-jával számol tovább az agy, és egyéb effektusok miatt ez elegendő torzítást okoz ahhoz, hogy kialakuljon az illúzió robusztusan. A helyzet viszont az, hogy én több ponton is kritikával illetem azt a cikket. Egyrészt a modellük elég komplex, a fenti diszkretizáció csak egy kis eleme, és egyáltalán nem világos, hogy valóban ez a fő effektus. Továbbá a paramétertartományt szkennelték ugyan, de éppen az effektus szempontjából fontos paraméterek egy részét nem. És vannak még egyéb fenntartásaim is, de ezeket most nem részletezem. Az a lényeg, hogy ez egy Bayesiánus magyarázat, ami talán beválik, talán részben köze van hozzá, de ez majd kiderül a későbbiekben. Én magam is dolgozom ennek a modellnek az ellenőrzésén, és van több másik potenciális ötletem, amik eddig még nem kerültek szóba az irodalomban, és talán egyszerűbbek, robusztusabbak és jobban általánosíthatók. Ez egy igen nagy témakör, ha érdekel küldök róla részletesebb összefoglalót, vagy a saját eredményeimről jelentést. Ami a modellüket illeti, azt állítják róla, hogy több másik illúziónál is alkalmazható a megközelítésük, az ún. competitive-prior Bayesian inference, például a material-weight illusion magyarázatára, de a hőmérséklet esetében kétségeim vannak, mert ott nehezen elképzelhető a sűrűség szerepét betöltő köztes változó.
VálaszTörlés