2015. augusztus 20., csütörtök

Kereszteződés a drótvilágban

A mai nappal két feladványnak is lejár a beküldési határideje. Az egyik feladat kereszteződés tervezése volt a drótvilágban. Erre kaptam sok megoldást, némelyik elég nagy volt és bonyolult. Az egyik legszemléletesebb könnyen átlátható szimmetrikus megoldást azonban úgy kapjuk, ha észrevesszük a XOR logikai függvény alábbi tulajdonságát.

(A XOR B) XOR A = B és (A XOR B) XOR B = A.

Ez alapján már elegendő XOR logikai kapukból három darabot megfelelő módon összekötni, ahogy az ábrán is látszik.

Ez a megoldás természetesen akkor működik, amikor a jelek szinkronizált módon jöhetnek csak a bemenetekre, ahogy azt a feladatban kikötöttem. További érdekes kérdés, hogy lehetséges-e olyan kereszteződést tervezni a drótvilágban, amiben tetszőlegesen időzített jelek is keresztül tudnak menni? Illetve létezik-e olyan kereszteződés, ami mindkét irányban átjárható?

A lottószelvényes feladványra még nem érkezett megoldás, ezért adok egy kis segítséget és a beküldési határidőt karácsonyig kitolom. Elárulom, hogy két darab hatoslottó szelvényt ki lehet tölteni úgy, hogy pontosan azonos legyen az esélye egy kisebb és egy nagyobb összegű nyeremény kombinációnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése