2013. december 25., szerda

Nyereményjáték eredményhirdetés 8241

Itt a karácsony, és ezzel együtt elérkezett a szeptemberben meghirdetett nyereményjáték eredményhirdetése. Azt ígértem, hogy a 8241-es gyafafeladványt megoldók között három könyvet sorsolok ki. Tekinettel arra, hogy összesen három helyes megfejtés érkezett, így minden megfejtő kap ajándékkönyvet. Köszönöm szépen a helyesen és a helytelenül megfejtőknek is, hogy gondolkodtak a feladványon. Az általam elfogadott helyes megfejtés az alábbi.


Ugyanakkor rendkívül érdekes, hogy akárhányszor próbálok meg egyértelmű megoldással rendelkező gyufafeladványt készíteni, mindig akad néhány kreatív megoldás, amelyekre én nem is gondoltam. Ezek többnyire nem valódi megoldások, vagyis nem férnek bele az általam elgondolt keretrendszerbe, ennek megfelelően a feladat szövege alól is ki szoktak bújni valamilyen formában. Azonban mégis nagyon érdekesek, mert arra mutatnak rá, hogy milyen sok lehetőség rejlik néhyány gyufaszálban. Íme néhány kreatív megoldás, amiket nem fogadtam el:





1 megjegyzés:

  1. Ez érdekes volt, köszönjük. Jöhetnek még egyéb okos gyufarejtvények.

    VálaszTörlés