2019. június 25., kedd

Bűvész leszek!

2007-ben a Corodini Országos Bűvész Egyesület (COBE) és jogelődjeinek négy évtizedes fennállása alkalmából az egyesület felkért egy kezdőknek szóló bűvészkönyv megírására, ami Bűvész leszek! címmel a szóban forgó év őszén a XX. Corodini Kupa alkalmával meg is jelent és bemutatásra került. A könyvet elhunyt Gálházi Istvánnak ajánlottam, a COBE alapítójának és az első magyar bűvészverseny rendezőjének. Tisztelegve emlékének, azt a munkát kívántam beteljesíteni, amit még életében tervbe vett. Nevezetesen egy olyan haszonnal forgatható, kezdőknek szóló aktualizált kiadvány megjelentetését, amely széles körű bevezető a bűvészetbe, és hasznos tanácsokkal segíti a fi􏰜atalokat nem csak elindulni a bűvészkedés terén, de útmutatóul szolgál a továbbtanuláshoz is. Gálházi István hagyatékából a Corodini egyesületre maradt írásait segítségül használva ezt a célkitűzést tartottam szem előtt.

A 80 oldalas A5 formátumú könyv a Videograf Studio és Kopácsi Attila támogatásával, Tóth Laca borítótervével és édesapámnak, Gáspár Gyulának, az illusztrációival jelent meg. Könyvesboltokban nem volt kapható, csak az egyesülettől lehetett beszerezni, illetve a klub tanfolyamain részt vevő fiataloknak osztogattunk belőle. Ha valaki szeretne hozzájutni, nálam nagyon limitált számban még elérhető. A könyv első fejezete a bűvészet történetét foglalja össze dióhéjban, a következő fejezetben a bűvészet ágazatainak leírásait olvashatjuk, majd a bűvészet íratlan szabályainak összefoglalója következik. Külön fejezet foglalkozik továbbá a továbbtanulási lehetőségekkel, klubokkal, folyóiratokkal, rendezvényekkel és minden hasznos tuidnivalóval, ami egy kezdő bűvésznek útmutatásul szolgálhat. Emellett 29 kezdőknek szánt trükk is található a könyvecskében részletes leírással és hasznos megjegyzésekkel együtt.

Illusztráció a könyvből.

Az előszót Varjasi László, a COBE akkori elnöke és egyben a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. igazgatója írta, amit itt most szó szerint idézek.

Kedves Olvasó!

Aki kezedbe veszed ezt a könyvet, gondolj arra, hogy szerzője olyan világgal akar megismertetni, ami sok örömet és sikert hozhat neked. Természetesen csak akkor, ha a kezdeti nehézségeket legyőzve lesz annyi kitartásod, hogy az ismertetett trükkökön túljutva, kézügyességedet folyamatosan fejlesztve eljuss a titkok és varázslatok igazi birodalmába.

Manapság, a televízió, az internet és a számítógépes játékok lenyűgöző világában, a bűvészetet elsajátítva aktívan részt vehetsz társaid szórakoztatásában. Űzd e mesterséget prof􏰜i szinten, vagy legyen a bűvészkedés kedvenc elfoglaltságaid egyike, élvezetes és emlékezetes perceket szerezhetsz közönségednek és saját magadnak egyaránt. Emellett hasznos iőtöltés is, hiszen a felkészülés nagymértékben fejleszti a kézügyességet, az előadások közben csiszolódnak az előadói képességek, úgymint a beszédkészség és a mozgáskultúra. A felkészült bűvésznek továbbá hiányozhatatlan fegyvere a jó meg􏰜gyelőképessége, lélekjelenléte, gyors problémamegoldó képessége. És természetesen a bűvész igyekszik mindig frissíteni a repertoárján, ami próbára teszi fantáziáját, kreatívitását, logikai gondolkodását. Ahhoz azonban, hogy nekivágj a bűvészkedésnek, nem szükséges semmilyen különleges adottság, a bűvészkedés automatikusan fejleszti ezeket a képességeket.

Az a különleges tudás, aminek a világába most bevezetést nyújt ez a könyv, hatalmas kincs. Ha belevágsz ebbe a kalandba, olyan nagy magyar elődök nyomdokaiba léphetsz, mint Houdini, Corodini, Rodolfo, akik a világot meghódítva, sikert-sikerre halmozva szolgálták a nagyérdemű közönséget. Ez az út vár Rád is, ha van erőd, szorgalmad és kitartásod.

A könyv hátoldalán pedig Fülöp Tibor bűvész alábbi ajánlója olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése